Rólunk mondták

Pingiczer Szilvia
Pingiczer Szilvia
Budapest

Szinte a kezdetektől Szent Bernát Kisállat-ambulanciához fordulunk segítségért, ha a négylábú családtagjainkkal bármi gondunk van, vagy csak az éves oltásokra van szükség.

Maximálisan meg vagyunk elégedve a kedvességgel,a szakértelemmel,a felszereltséggel, hozzáállással.

Látjuk, hogy a beteg, sérült, gazdátlan állatokat is gyógyítják ,segítenek gazdit keresni számukra.

Ezert is adom hosszú évek óta az adóm 1%át is az általuk működtetett Pro Canibus Alapítványnak,segítve a munkájukat. Tudom és látom hogy jó helyre kerül és jóra fordítjàk.

Csak ajánlani tudom őket!!

Kovács Klára
Kovács Klára
Madármentés Alapítvány, Dunaharaszti

6 éve járunk gyakorlatilag nap mint nap a Szent Bernát Pestimrei Kisállat-ambulanciára. A Tollas Barát Madármentés mottója “ökörszemtől a hattyúig”, és ennek megfelelően az évek alatt a legkülönbözőbb vadmadarakkal fordultunk a rendelőhöz. Mindegyikük ugyanazt a kiemelkedően magas színvonalú ellátást kapta, amiért mi a Szent Bernátot választottuk. Túlzás nélkü:l több, mint ezer madár köszönheti a gyógyulását Dr Berta Krisztián szakértelmének, de köszönet illeti a mindig jókedvű, figyelmes asszisztenseket, az egész csapatot.

Reiman Katalin
Reiman Katalin
Budapest

Indulása óta kitartunk a Szent Bernát Kisállat-ambulancia mellett. Szerető, megértő ápolásban volt része cicáinknak, kutyáinknak úgy is, hogy több esetben irányítottak specialistához a gyógyulás érdekében. Nagyra becsülöm azt a szemléletformáló tevékenységet, amit a sérült állatok mentésében, a felelős állattartás kialakításában és a környezetvédelem területén fejtenek ki. Üdvözlettel:

Csaplár Etelka
Csaplár Etelka
Dunaharaszti

Immár több, mint 10 éve járunk a rendelőbe Mazsolával (palotapincsi kislány), a kislányaival Tücsivel és Csillaggal pedig születésük óta. Zöldi doktornak köszönhetjük, hogy megszülethettek. Azóta többnyire három kutyussal érkezünk vizsgálatra. Mindig szakszerű ellátásban részesülnek kutyusaink, és nagy szeretettel fogadnak minket a rendelőben.

Ambrózy Márk és Alexandra
Ambrózy Márk és Alexandra
Pestszentimre

Mar 9 ève Zöldi doktor úr és csapata vigyáznak a kutyáink egészségére, amiért nem tudunk elèg hálásak lenni nekik! Minden kérést, kérdést, problémát maximális profizmussal, alázattal válaszolják/ oldják meg. Négy kutya mellett volt lehetőségünk megtapasztalni, legyen szó általános kivizsgálásról, ortopédiai problémáról, sürgős beavatkozásról vagy akár babéziáról is. Ami pedig a legfontosabb, hogy mind az állatok, mind a gazdik felé mindig szeretettel fordulnak. Bátran merjük ajánlani mindenkinek!

Dr. Eperjessy István
Dr. Eperjessy István
Pestszentimre

Ez úton is szeretnék köszönetet mondani áldozatkész és magas szakmai színvonalú munkájukért melyet nagyon humánusan  végeznek. 2010 óta járunk a Szent Bernátba a kutyáinkkal. A kollégák nagyon kedvesen és barátságosan, nagy hozzáértéssel foglalkoznak az állatokkal, a rendelő is nagyon jól felszerelt. Remélem, hogy még sokáig fogják végezni munkájukat minden gazdi és kisállat örömére, amihez sok sikert és jó egészséget kívánok. Aki jót szeretne a kutyájának, annak szívesen és bátran ajánlom Önöket.

Pethe Zsolt
Pethe Zsolt
Csepel

2011 óta járunk a Szent Bernát Állatorvosi Rendelőbe. Azóta 8 cicával sokszor fordultunk meg itt a legkülönbözőbb okokból. Úgy érzem, mindíg szakszerű, gondos ellátást kaptunk! Minden kolléga nagyon kedves velünk. Ha valaki tanácsot kér tőlem állatorvos ügyben, mindíg a Szent Bernátot ajánlom.

Dr. Acsai Beatrix
Dr. Acsai Beatrix
Soroksár

Rózsakertészetünk telephelyének őrzésében 12 sarplaniai juhászkutya vesz részt.

Úgy, ahogy nálunk embereknél is, a  munka jó elvégzéséhez jó egészség szükséges.

A Szent Bernát Kisállat -ambulancia munkatársai szaktudásukkal,jó felszereltségükkel, prevenciós tanácsadásaikkal, praktikus ötleteikkel, és jogi ismereteikkel hozzájárulnak ahhoz, hogy megoldódjanak az állataink körüli problémák. Aakár lehetetlen helyzetben és időpontban is kutyáink rendelkezésére állnak.

Személyes tapasztalatként fontosnak tartom azt, hogy az állatorvosi hivatásuk megőrzése mellett mindent megtesznek az állattartó emberek és állatok harmóniájának megteremtésében.

Cziráné Volf Zsuzsanna
Cziráné Volf Zsuzsanna
Vecsés

Mindenkinek ajánlom, ha állatorvosi rendelőt keres.
Nagyon lelkiismeretes ,összeszokott csapat, megkülönböztetett figyelmet kap minden páciens.
Nem futószalagon bánnak az állatokkal, hanem nagyon nagy szeretettel
figyelve arra, hogy ne okozzanak fájdalmat a vizsgálat során.
Többször voltam már náluk, műtétek, betegség, körömvágás, vagy csak állapotfelmérés
miatt. Aki kipróbálja egyszer, utána csak ide fog járni kedvencével .
Jól felszerelt rendelő, műtő !
Áraik: Nem drágábbak mint máshol, sőt van ami még olcsóbb is!
Köszönünk mindent! Luna, Beni és a Czira család

Czékmási család
Czékmási család
Üllő

Ez a klinika a XXI. századi állatgyógyászati igények kielégítésre készült. Kellemes a környezet. Kedvesek és odaadóak az orvosok és segítőik. Ha  kutya lennék- baj esetén azt kérném a gazditól, hogy ide hozzon gyógyulni. Természetesen ezért hordjuk ide a mi MÁLNA nevű kutyusunkat is.

Szegediné Anikó
Szegediné Anikó
Gyál

Szeretném megköszönni Dr.Zöldi Tamás állatorvosnak, hogy megmentette mindét kutyám életét. Magas szakmai tudással, legjobban felszerelt rendelőjében tapasztalt kollégáival,életmentő gyomorműtétje volt a vizslámnak, bichon kutyámat pedig babéziás betegségéből gyógyította meg.15éve járunk a rendelőjébe.

Dr. Váradi Zsuzsanna
Dr. Váradi Zsuzsanna
Budapest

A Szent Bernát Kisállat-ambulancia legidősebb páciense az én 19 éves kiskutyám. A hosszú évek alatt csak jó tapasztalatokról tudok beszámolni így csak ajánlani tudom mindenkinek. A korrekt és szívvel történő orvosi ellátás, a nyitva tartáson túl is segítőkészség, ha baj van, csak megerősített abban, hogy bár messzire költöztem, de visszajárok hozzájuk, mert pótolhatatlanok. Sokféle gondunk (térdszalag- szakadás, Cushing- szindróma, baleset) során mindig a legjobb ellátást kaptuk.

Dr. Nagy Géza & Dr. Nagyné Bolla Mária
Dr. Nagy Géza & Dr. Nagyné Bolla Mária
Vecsés

Nagyon elégedettek vagyunk a Szent Bernát Állatorvosi Rendelővel, mindenkinek bátran ajánljuk a szolgáltatásait. Három cicánk van, akiket rendszeresen ellátnak védőoltásokkal, illetve gyorsan és hatékonyan ellátják az esetleges betegségeket, baleseteket. Az orvosok és az asszisztensek igazi állatimádók, ezért a mi kis kedvenceink is 100% – ban megbíznak bennük és együttműködnek velük. Nagy megnyugvás számunkra, hogy ilyen profi és kedves csapat gondoskodik pici barátainkról.

Kovács Diána
Kovács Diána
Kispest

A Szent Bernát Pestimrei Kisállat-ambulanciát mindenkinek csak ajánlani tudom. Mind szakértelemben, mind hozzáállásban is kiemelkedő színvonalat nyújtanak. Nyugodt szívvel bízom rájuk kutyusomat, hisz tudom, hogy jó kezekben van. 🙂

Alföldi-Perei Zsuzsa
Alföldi-Perei Zsuzsa
Budapest

1999 tavaszán, egy ismerősöm által kerültem Zöldi doktor úr rendelőjébe.

Azóta eltelt sok-sok év, számos diagnózis és az ezekre adott- mindig helytálló- kezelések bizonyították nekem és a szőrös “gyerekeim” számára, hogy  a lehető legjobb helyen és kezekben vagyunk, ha a Szent Bernát Kisállat-ambulancia munkatársainak szakértelmében bízunk.

Segítőkészség, profizmus, magas technikai felszereltség, szívből ajánlom bárkinek, akinek fontos a négylábú családtagja egészsége!

Fekete Gergely
Fekete Gergely
Gyál

Évek óta a Szent Bernát munkatársaira bízzuk négylábú kedvenceinket.

Nagyon meg vagyunk elégedve mind az orvosok, mind  az asszisztensek munkájával. Igazi családi légkör fogad minket. A kis mopszunknak, Puszikának  volt már több műtétje náluk  és mindig biztonságban tudhattuk őt.

Király János és neje
Király János és neje
Alsónémedi

1993.óta,minden kutyánkat a Szent Bernátba hordjuk! Köszönjük a gondos

kezelésüket, mellyel mindig meg voltunk elégedve !

Cseh Bálint
Cseh Bálint
Szentistván, nemzeti bajnok postagalambász

A doktor úrhoz mindig bizalommal fordulhatok, bármilyen postagalambokkal kapcsolatos állat-egészségügyi kérdéssel.A megrendeléseimet a lehető leggyorsabban és pontosan teljesíti, akár telefonon, akár a webáruházon keresztül rendelek. Mindezek részben hozzájárultak eddigi sikereimhez. A jövőben is számítok a szakértelmére.

Bartha Barbara
Bartha Barbara
Budapest

Találtam egy elütött kutyust, és rengeteg telefonálgatás után az első(!!!) hely volt, ahol azt mondák vigyem, megvizsgálják, kezelik. Állatorvosok, állatkórházak, klinikák mondták látatlanban, hogy el kell altatni a fiatal állatot, mert nem éri meg kezelni, ha törése van. A Szent Bernát ambulancián dolgozók rendkívüli hozzáállását, segítőkészségét és emberségét egyedülállónak tartom, örülök, hogy rájuk találtam és megnyugat a tudat, hogy valamennyien tenni, segíteni, gyógyítani akarnak.

Martin Bonnie
Martin Bonnie
Pestszentimre

Mirabella vagyok- a gazdim Bonnie. Mindketten a Szent Bernátot kedveljük, mert ott mindig kedvesek velünk és ami a lényeg :nagyon jó ellátásban van részem. Köszönöm szépen Zöldi Tamás, köszönöm szépen Szent Bernát! Üdv: Mirabella

Palla Hajnalka
Palla Hajnalka
Pestszentimre

A rendelő megnyitása óta járok, többnyire menhelyről befogadott kutyáimmal a Szent Bernát csapatához. Mindig nagy hozzáértéssel foglalkoztak állataimmal, bízhattam az ott dolgozó kollégákban mind emberileg mind szakmailag. Sokszor vannak remek akciók, melyeket feltétlen érdemes kihasználni! Az alapítvány által nyújtott segítségért pedig külön köszönetet szeretnék mondani!

Kovács Veronika
Kovács Veronika
Balatonfenyves

Több mint 10 éve tartok vadászgörényeket, kezdetektől a Szent Bernátba viszem őket, ha szükséges. Zöldi doktor magas szintű tudásának, tapasztalatának köszönhetően tudom, hogy a görények megfelelő ellátást, kezelést kapnak. Görények mellett kutyáim, cicáim is vannak, ők is a Szent Bernát páciensei. Mindenkinek csak ajánlani tudom a rendelőt, mert a kitűnő állatorvosok családias hangulatban látják el a kis kedvenceket.

Szénási Helga
Szénási Helga
Vecsés

Közel 20 éve járunk kisállatainkkal a rendelőbe Zöldi doktorhoz és kollégáihoz. Minden esetben készségesen segítettek! Sok műtéten vagyunk túl sikeresen a kutyusaimmal az elmúlt években. Nagyon kedvesek, türelmesek, segítőkészek, és nagy szakértelemmel, odafigyeléssel bánnak az állatokkal! A rendelői környezet tiszta és barátságos.

Nagyra értékelem a munkájukat, és mindenkinek szívből ajánlom őket!

Salamon Noémi
Salamon Noémi
Csepel

Görényeinkkel – Dögi, Szaffi és Dömper – évek óta a Szent Bernátba járunk, mert ezek a kisállatok speciális törődést igényelnek. Fontos számunkra, hogy kis kedvenceinket itt mindig családtagként kezelik, emberszámba veszik, kellő szakértelemmel és figyelem gyógyítják és gondoskodnak róluk.

Tiszteletre méltó az a tevékenység, amit a Pro Canibus Alapítvány végez a kóbor állatok megsegítésére, így fogadtunk örökbe Radar macskánkat.

Zöldi doki igazi „görényekkel suttogó”, Szilveszter pedig vérbeli macskaszelídítő!

Köszönjük a Szent Bernát csapatának az évek óta tartó lelkiismeretes munkájukat!

Marosi Ádám
Marosi Ádám
Világbajnok öttusázó, Budapest

A Szent Bernátra lehet számítani, ha a kedvenc állataimról van szó. Az orvosok kedvesek, segítőkészek, mindent megtesznek a négylábú családtagjaimért. A felszereltség, a tisztaság, a körülmények is nagyon rendben vannak. Hosszú évek óta csak ide járok a kedvenceimmel.

Mezei Edit
Mezei Edit
Üllő

Nagyon nagyon köszönjük amit görinkért, Mügliért tett, most úgy eszi a csirkemellet mint aki életében nem kapott enni valót. 🙂 Sajnálom, hogy nem azonnal Önt kerestük meg, de innentől kezdve szeretnénk, ha Ön kezelné, oltaná a mi kis kedvencünket.

Váradiné Barna Melinda
Váradiné Barna Melinda
Angyalföld

Stoki cicát 10 évvel ezelőtt találtuk, törött volt a lába. Az akkori állatorvosunk a bonyolult műtétet igénylő törés miatt inkább a végleges elaltatást javasolta. Stokival a Szent Bernát állatorvosi rendelőbe mentünk, dr. Zöldi Tamáshoz, ahol vállalták a műtétet. Szakmailag nagyon felkészült, korrekt, kedves és udvarias csapat dolgozik a Szent Bernátban. Mindig részletes tájékoztatást kapunk, és amit emberileg és orvosilag meg lehet tenni az állatainkért, azt megteszik. Ha állatklinika, nekünk a Szent Bernát a mérce.

Blazsik Gáborné
Blazsik Gáborné
Pestszentlőrinc

Idestova húsz éve járunk a Szent Bernátba. Folyamatosan fejlődik, korszerűsödik maga a rendelő és olyan empátiával, hozzáértéssel kezelik az állatokat, hogy gyakran arra gondolok, bárcsak az embergyógyászat terén is ezt tapasztalnám.

Zsoldos Zoltán
Zsoldos Zoltán
építészmérnök, Kispest

Már több mint tizenöt éve Dr. Zöldi Tamás családom állatorvosa. Jelenleg is három kutyusunkkal és egy cicánkkal járunk a rendelésre szükség esetén. A Szent Bernát minden munkatársától maradéktalan törődést, kedvességet és szakértelmet kapunk.

André Ildikó
André Ildikó
Vecsés

Több évtizede ismerem a Szent Bernát  orvoscsapatát.

Az első kutyusunk 17 évig élvezte a Klinika tapasztalt szakorvosainak gondoskodását.

Miután elment, magunkhoz vettünk egy kis pulit, sajnos hamarosan kiderült, hogy epilepsziás.

Zöldi doktor áldozatos és fáradhatatlan segítségének köszönhetően, az évek alatt Bojti rohamait sikerült szinte a legminimálisabbra csökkenteni, Bojti 12 évesen életerős, játékos és boldog kutyus.

Legyen egy meghűlés, bűzmirigy tisztítás, altatásban végzett műtét, annak utógondozása és számtalan fel nem sorolt gyógyítás, Ők mindenben követendő példával járnak el.

Tisztelettel és köszönettel tartozunk nekik.

Morvai Judit
Morvai Judit
Vecsés

A Szent Bernát Kisállat-ambulanciáról sok-sok évvel ezelőtt, egy cserbenhagyásos kutyabaleset kapcsán szereztünk tudomást egy segédkező járókelőtől. Aztán, amikor Rénónak, a német juhász kutyánknak szüksége volt állatorvosi segítségre, egy máshol rosszul sikerült műtét után, eszembe jutott ez a kutyabaleset, és felkerestem a Szent Bernát Kisállat-ambulanciát. Nem csalódtam! Rénó tökéletes ellátást kapott, és valamennyivel sikerült is meghosszabbítani az életét. Azóta, minden kisállatunk egészségét a Szent Bernát állatorvosainak gondoskodására bíztuk.
Köszönjük, a mindig magas színvonalú ellátást, az állatok feltétlen szeretetét, a sok jó tanácsot, és nagy baj esetén a gazdinak jól eső empátiát!

Ádovics Éva
Ádovics Éva
Alsónémedi

Két rosszcsont beagle kutyus tulajdonosai vagyunk! A két kicsi mindent megrág, bekap, legyen az méhecske, kavics vagy akár az ágytakaró széle.  S természetesen a tetteik nem maradnak következmény nélkül, a méhecskére allergiás mind a kettő, a kavics időnként elakad Budyban, s az ágytakaró szélnek köszönhetően Holly egy életmentő műtéten is túl van. Zöldi doktor úr legutóbb az életét és a jogosítványát veszélyeztetve, keményen a pedálba taposva vitte a rendelőbe a méhecskét nyelt Hollynkat, kinek kis híján összeomlott a keringése.  Megmentette a gyors és felkészült orvosi beavatkozás! Köszönjük Zöldi doktor úr- TAMÁS és jól felkészült kis csapata szívvel-lélekkel, legjobb tudásuk alapján végzett munkáját, mert nélkülük már nem élvezhetnénk a két kis beagle igen sok örömet okozó társaságát.

Czinege Orsolya és családja
Czinege Orsolya és családja
Ócsa

A  család „négylábú tagjait” 2008. óta a Szent Bernát Pestimrei Kisállatambulancián gyógyítják. Bátran ajánlom másoknak, ha beteg kedvencüket a legjobb kezekben szeretnék tudni. A kórházban jól képzett orvosok és asszisztensek dolgoznak, korszerű műszerekkel rendelkeznek, magas színvonalon gyógyítják a házi kedvenceket a hét minden napján. Elégedett vagyok az általuk nyújtott szolgáltatásokkal és lelkiismeretes munkájukkal, mert kisállataim mindig szakszerű ellátásban részesülnek.

Nagyné Simon Edina
Nagyné Simon Edina
Pestszentlőrinc

Lassan több mint 20 éve az összes kedvenc állatunkkal a Szet Bernátba járunk,.

Mindig kedvesek, előzékenyek és segítőkészek voltak a rendelő munkatársai- akkor is ha reménytelennek látszott a helyzet. Mindenkinek szeretettel ajánlom Őket.

A jelenlegi két kutyusunk látható a képen.

Németh Andrea
Németh Andrea
Pestszentimre

7 éve járunk a Szent Bernát Állatorvosi Rendelőbe. Szívből ajánljuk mindenkinek! Magas színvonalú rendelő, kimondottan profi orvosokkal és asszisztensekkel. Kedves, barátságos, figyelmes, lelkiismeretes csapat. Hapci, Zulu nevében

Braunmüller család
Braunmüller család
Gyál

Családunk kedvenceivel már 16 éve járunk a Szent Bernát Pestimrei Kisállat-ambulanciára. Jelenleg 5 cicánk van és nagyon szerencsésnek érezzük magunkat, hogy rátaláltunk Dr. Zöldi Tamás állatorvosi rendelőjére. Az itt dolgozó orvosok kimagasló szakértelme és segítőkészsége miatt mindig bizalommal fordulunk hozzájuk. Kisállataink gyógyítását nyugodt szívvel bízzuk rájuk, mert tudjuk, hogy mindent megtesznek gyógyulásuk érdekében.

A Kisállat-ambulanciát mindenkinek ajánljuk, akinek fontos kedvence egészsége.

Fejes-Molnár Gabriella
Fejes-Molnár Gabriella
Cegléd

Miért a Szent Bernát? Az elmúlt 19 év bebizonyította,hogy a legjobb megoldást kapjuk ,legyen szó oltásról,tanácsadásról, betegségről! Köszönjük!

Felvidéki Borka
Felvidéki Borka
Pestszentimre

Sziasztok! Borka vagyok a Szent Bernát Kisállat-ambulancia páciense.

Betegségem esetén bizalommal fordulok az itt dolgozó orvosokhoz és az őket segítő asszisztensekhez.

Több kezelésen és műtéten vagyok túl, amikből sikeresen felépültem.

Kutyatársaim, gyertek bátran, itt mindig szeretettel fogadnak minket.

Pintér Szabolcs
Pintér Szabolcs
Martfű, Strasszertenyésztők Fajtaklubja -Titkár

Évek óta ismerem Krisztiánt.

Speciális szaktudással rendelkezik, mert az a tapasztalatom, hogy nehéz a galambhoz értő állatorvost találni. Aztán az első néhány beszélgetés után meggyőződhettem Krisztián segítőkészségéről, barátságosságáról is. Felkértem Krisztiánt, hogy legyen az MGKSZ Strasszertenyésztők Fajtaklubjának dedikált tanácsadója. Azóta többen keressük őt, kérjük ki a véleményét, a valljuk be egészségügyi szempontból sem könnyű, strasszer galambjaink egészségének kialakításában, fenntartásában.Kollégáimtól is sok pozitív visszajelzést hallottam már az állatorvosi szolgáltatás minőségéről,Krisztián segítő hozzáállásáról és gyors reagálásairól, legyen az csak egy szakvélemény vagy valamilyen konkrét tevékenység.

 

Bartos Gábor
Bartos Gábor
Soroksár

Minden téren kiemelkedőek és nem csak az előző rendelőkhöz képest. Legyen az szakértelem odafigyelés vagy bármilyen személyesebb dolog, mert a kedvenceken kívül azért a gazdikra is odafigyelnek. 🙂 Tisztelettel és hálával:

Bolla Alexandra
Bolla Alexandra
Pestszentimre

Főnök nevű staffordshire kutyámmal elég sokszor látogatjuk a rendelőjüket, mivel mindig történik valami vele. Hol egy térdműtét, hol egy ivartalanitás, hol pedig egy másik kutya által megharapott  és operációra szoruló fül miatt.

Teljes mértékben meg vagyunk elégedve mind az ellátással , mind pedig az ott dolgozó szakemberekkel. Nagyon kedves mindenki mind a gazdival ,mind a kutyussal.  Végül de nem utolsó sorban „Főnök“ nagyon szeret oda járni. Osztogatja mindenkinek a puszikat kivétel nélkül. 🙂

Habina Csaba
Habina Csaba
Pestszentimre

Kutyánk, Astor 2016-ban került hozzánk, még kölyökként. Nagyon örültünk neki, régen szerettünk volna már egy kutyát. Nagy volt az öröm, amikor megérkezett hozzánk, de az öröm majdnem bánat lett. A kutyus pár napon belül súlyosan lebetegedett, fájt minden izülete, járni is alig tudott, étvágya nem volt. Ekkor elvittük a Szent Bernát Kisállat-Ambulanciára. Itt a kis beteget dr. Zöldi Tamás vette szárnyai alá. A vizsgálat nagyon alapos volt, még egy specialistához is elküldött minket, hogy kiderüljön, mi a baj. Majd sok infúzió és egy hosszabb gyógyszeres kezelés következett. A gondos orvosi segítség mellett Astor legyőzte a betegséget. Teljesen felgyógyult, és mára egy szép, nagy és egészséges kutyus lett belőle. Azóta is a Szent Bernátba járunk a kutyussal a kötelező oltásokra. Itt mindig kedvesek velünk a doktorok és az asszisztensek. Csak ajánlani tudom ezt a helyet mindenkinek, aki jó kezekben szeretné tudni kedvencét.

Kolák Anikó
Kolák Anikó
állatmenhely tulajdonos, Hernád

A Szent Bernátba több éve járunk, mert jóformán nincs olyan baj, amiben ne tudnának segíteni. Folyamatosan továbbképzik magukat, hogy a legjobb ellátást biztosítsák a beteg állatoknak. Menhelyünkre számos olyan sérült, beteg került, akiknek sok esélyük nem volt az életre, de ők megadták a gyógyulás esélyét és ma boldog gazdisok. Rengeteg embert irányítottunk hozzájuk és mind nagyon jó tapasztalatokat szereztek a rendelőben.. Alaposan átnézik a betegeket, nem csinálnak felesleges vizsgálatokat, nagyon türelmesek és mindent elmagyaráznak. Szívből ajánljuk mindenkinek a rendelőt!

Dr. Hangonyi Csilla
Dr. Hangonyi Csilla
Dunaharaszti

2000 óta járunk immár a második kutyánkkal a Szent Bernátba.

Orvosként különös érdeklődéssel figyelem azt a minden tekintetben magas színvonalú, odaadó gyógyító munkát amit a rendelő munkatársai végeznek. Gazdiként megnyugtat, hogy bármilyen problémánkra, kérdésünkre azonnali segítséget és választ kapunk , akár hétvégén is.

Liza kutyánk félelem nélkül lép be a rendelőbe, mert érzi, hogy szeretik Őt, ott mindig biztonságban , jó kezekben van.

Zöldi doktor csapata minden elismerést megérdemel!

Páratlan szakértelem, kivételes hivatás szeretet, ez a Szent Bernát!

Töltse le az ingyenes e-bookot!