A címben szereplő fölvetésre az elmúlt években mind gyakoribbá váló kutyatámadások adnak okot.

Tényleg egyre több ebmarás történik vagy csak a média fokozott érdeklődésének köszönhetően látnak napvilágot kutyatámadásról szóló tudósítások?

A probléma okai

Tény, hogy Magyarországon a nyugat-európai átlaghoz képest jóval magasabb a 100 lakosra jutó ebek száma és jóval több a kutyapopuláción belül az úgynevezett őrző-védő fajtájú ebek aránya.

A rendszerváltozást követő évek romló közbiztonsága egyre több embert késztetett arra, hogy javait és saját biztonságát kutyákkal védje.

Ennek megfelelően mind népszerűbbé váltak a rottweiler, kaukázusi juhász, jugoszláv farkasölő, német juhász, staffordshire terrier és egyéb őrző-védő fajták.

Igen ám, de ezeknek a kemény jellemű, karakteres kutyáknak a tartása némi szakértelmet és előképzettséget igényel, egyes országokban tartásuk vizsgához kötött, a lőfegyverekhez hasonlóan.

Nálunk bárki tarthat ilyen ebet. A baj általában akkor következik be, amikor a tapasztalatlan gazdi nem ismeri föl a veszély első jeleit, illetve nem megfelelően reagál a kutya reakcióira.

Mire figyeljünk oda?

Ilyen jel például, amikor a kamaszkutya csontját, ételét féltve rámorog a közeledő gazdájára, azt jelezve „Ne tovább, ne közelíts, mert baj lesz!” Ha ezt a gazdi ráhagyja, a kutya számára az lesz a tanulság, hogy:”Lám, lám, fél tőlem, azt csinálja, amire utasítom.”

A kutya többé nem tiszteli falkavezérként a gazdáját, vagy annak családtagjait és a harapás veszélye sajnos bármikor fennáll, ha valami olyasmi történik, ami nem tetszik a kutyusnak.

Az ebmarások áldozatai többnyire gyermekek, vagy idős, magatehetetlen emberek, akik nem ismerik fel időben a kutya jelzéseit, esetleges figyelmeztető morgását.

Hangsúlyozni szeretném, hogy harapni nemcsak az őrző-védő fajták egyedei tudnak, bármilyen rosszul nevelt, fegyelmezetlen kutya esetében számíthatunk ebmarásra a tacskótól a spánielen át a csivaváig!

Mi a megoldás?

Legyünk körültekintőek a fajtaválasztásnál, mérjük föl reálisan saját lelki alkatunkat, ismereteinket a kutyákról, családtagjaink hozzáállását, és hogy mennyi időnk lesz foglalkozni az új kutyussal!

Kétség esetén konzultáljunk szakemberekkel, az állatorvos, tenyésztő, kutyakiképző véleménye segíthet a döntésben.

„Első kutyás gazdinak” valamilyen jámborabb fajta tanácsolható, a fajtán belül a szukák általában könnyebben kezelhetők.

Amennyiben agresszivitást tapasztalunk a kutya részéről, ne várjuk meg, míg esetleg súlyos sérülés származik a dologból, hanem konzultáljunk kiképzővel vagy keressük föl valamelyik kutyaiskolát, ahol szakember segít megzabolázni rakoncátlan ebünket.